Fontos emberek

Mint minden velem egyidős tinédzsernek, a barátok jelentik az életem.
Ők azok akik jóban - rosszban velem vannak, és próbálnak minden erőfeszítésükkel boldoggá tenni. Néha magamra hagynak az igaz, de öt percnél tovább egyikünk se bírja a mosolyszünetet.
Sokszor estem végső elhatározásba, hogy ki számít a legtöbbet, de végül mindig pofára estem. De most, mégis úgy érzem, megtaláltam a nekem való négy embert, akik minden álmomban a megmentő szerepet játsszák.


Sarah 
 A kettőnk története, eléggé különleges. Mondhatnám, hogy taknyos korunk óta ismerjük egymást, de hazudnék, hisz ennek még csak 600 napja.
Sose felejtem el a percet, amikor úgy beszélgettünk, hogy még egymás teljes nevét se tudtuk. A régi szép idők...
Mégis, közénk csapott az a villám, amit az követett, hogy megismertük a másikat. Az utaink egy rövid időre kettéváltak, nem beszéltünk, még csak egymás profiljára se néztük.
Ám ez egy nap, megváltozott. Rájöttem, hogy borzasztó fontos ember lett számomra, és amikor a többi "barátom" miatt földön voltam, ő volt az egyetlen aki segített összeszedni magam.
Ő az, aki a legtöbbet jelenti számomra. Ha hajnalban valami miatt felriadok, vagy esetben nem tudok aludni, muszáj ráírnom, mert tudom, hogy ő is fent van és visszaír. De ha véletlenül felkeltem, még az se zavarja, az ő történetei miatt tudom nyugodt szívvel álomra hajtani a fejem. A gondolat, hogy egy nap teljes életnagyságban láthatom, egyre távolabbinak tűnik, ő mégis nap, mint nap a számba rágja, hogy egyszer eljön az a pillanat...

Mark 
Születésem óta mellettem van, hisz nemcsak a legjobb barátom, hanem az (unoka)bátyám is egyben. Ha valaki bántani akarna, tudom, hogy jön Ő és előbb lecsap, mint a villám. Mindig megnevettet, egymás abnormális humorát csak a mi tökéletes duónk értheti meg. A nagyszülők és a család szerint, ahogy növünk, úgy hülyülünk. Szó szerint...
Emlékszek a találkozásunk legelső pillanatára. Hófehér, szőke tincseimmel bevezettek a házba (1 évesen) ahol az anyukám háta mögül csodáltam az ismeretlen tekinteteket. Lassan átnéztem a combja mellett, és megpillantottam két zöld szempárt. Ő is az anyukája, Judy mögül bámult rám. Csak néztük egymást, a két törpe, és nem szóltunk egymáshoz. A második születésnapomon volt, hogy a Papám a fejemet a tortába nyomta, amitől természetesen üvölteni kezdtem. Az érettebbek teli torokból röhögni kezdtek rajtam, viszont Mark volt az, aki odatipegett mellém, megsimogatta a kezem, és megpuszilta az arcom, hogy nyugodjak meg. Ez volt az első közös élményünk, azután, hogy a fejemre szorult a vödör. Hát, erre a sztorira még lesz idő :)

Patrice
A mi barátságunk, két mondattal kezdődött. Az alacsony, barna hajú lány egy énekkel lépett be az életembe.
Anno' évekkel ezelőtt, még alsós koromban, voltak még táncóráink. Cifra jobbra, - cifra balra. Igazi tudomány. A tanárunk kiszemelte magának szegény kislányt, hogy énekeljen valamit. Vörösen égő fejjel kiállt az osztály elé (Már akkor is borzasztó undokok voltak a többiek) és halkan énekelni kezdett. A többiek nevettek, én meg széles mosollyal hallgattam. Igazán tehetséges lány, nagyon szép hanggal.
Amikor befejezte a dalt, föld alá süllyedt tekintettel vonult át az osztályon, amikor megragadtam a kezét, és visszahúztam. Egy "Nagyon szép hangod van!" selypítéssel jegyet váltottunk egymás életének a levetítésére.
Így vált ő a harmadik legfontosabb taggá az életemben... :)